Minden rendben van? Majd lesz! Stressz és Megküzdés? De hogyan? 1. rész
Vannak olyan élethelyzetek, amikor csaknem a szükséges rossz, hogy kivétel nélkül mindannyian megborulunk. Ilyen szituációk például a karrierváltás, pályakezdés, munkahely elveszítése, szakítás, költözés, családi konfliktusok, válás. De akár a hétköznapi teendőink forgatagában való időhiány. Nők esetében sokszor a család, háztartás és párkapcsolat összeegyeztetése. Ezek az események mentálisan és lelkileg rettentően megterhelőek tudnak lenni. Azt látom, hogy sajnos mai napig ezekre a körülményekre a társadalom válaszreakciója, nem éppen a legempatikusabb.
Leginkább elhangzik, hogy ,, majd az idő megoldja” meg az ,,engedd el”, ,,majd jön másik”, és sorolhatnám napestig. Mindezek véleményem szerint egyáltalán nem egészséges reakciók. Számomra nem meglepő az, hogy felnőtt emberek számtalanszor beilleszkedési problémákkal küzdenek a munkahelyeiken, nincs önbizalmuk, önbecsülésük, komplexusokkal küzdenek, szoronganak. Nők és férfiak sokasága nem találja a helyét a párkapcsolatában, vagy egyáltalán a párját nem találja, majdhogynem képtelenek a kiegyensúlyozott párkapcsolat létesítésére. Javarészt mindezek köszönhetőek a feldolgozatlan családi és korábbi párkapcsolati traumáknak. Ugyanakkor a stressz leküzdésére sincs kialakult, jól működő eszköztárjuk.
A stressz az emberi szervezetnek a konfliktusos helyzetekre kiépített egyik védekező mechanizmusa. A stressz forrása két tényezőben kereshető, a környezetben és az egyénben, vagy az egyikben, vagy a másikban, vagy mindkettőben, de legtöbb esetben a környezet ingerei váltják ki.
Selye János 1936-ban kezdte el kutatni a stresszt, a stresszre adott válaszreakciók az emberi szervezetnek. Selye azt tapasztalta, hogy testünk szinte minden káros behatásra egyformán reagál, s létrehozta az általános adaptációs szindróma fogalmát, melynek elkülönítette három szakaszát:
- az alarm reakciót,
- a rezisztenciát,
- és a kimerülés szakaszát a hosszú ideig fennálló stressz hatása esetén.
Ne felejtsük el, hogy csak abból tudunk adni, ami nekünk is van. Ezt az egyensúlyt pedig, ha nem is mindig tudjuk megtartani (mert Istenek egyelőre nem vagyunk) azt semmiképp nem árt megtanulni, hogyan állítsuk vissza, ugyanis vannak olyan külső tényezők és kapcsolatok, melyek akaratunkon kívül is toxikusan hatnak ránk. És nekem elhiheted, tapasztalatból mondom, hogy minél többször és kitartóbban gyakorlod a helyreállítást, egy idő után, annál olajozottabban és hatékonyabban fog menni. A rossz érzéseinket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Általában azt is megérezzük előre, ha testünk megbetegszik, ilyenkor ez egy jel számunkra, hogy valami nincs rendben, még pedig olyannyira nincs, hogy foglalkozni kell vele.
Személyes meglátásom szerint, ha egészségünk nincs, akkor semmink sincs. Rossz lesz a közérzetünk, veszítünk önértékelésünkből, ezért szürkék leszünk, keserűek, morcosak, boldogtalanok, labilisak, ingerlékenyek. Nem tudunk önfeledten nevetni, családunkról gondoskodni, dolgozni, hiszen kételyek és fájdalmak gyötörnek, legyen az testi, lelki vagy mentális.
